Kovács Emőke, E-mail: atudatossagcsodai@gmail.com, Tel.: +36704327120

E-mail

atudatossagcsodai@gmail.com

Telefonszám

06/70/432-7120

Cim

Budapest

Mit jelent számomra a tudatosság?

Számomra a tudatosság azt jelenti, hogy tudatosan irányítom az életemet. Nem tekintem magam a körülmények áldozatának, hanem tudom azt, hogy én vagyok a felelős a saját életemért. Ez a felelősségvállalás tulajdonképpen lehetőséget ad arra, hogy változtatni tudjak azon, amin szeretnék. Arra figyelek amit szeretnék elérni, és olyan gondolatokat választok, melyek támogatnak. Jelen vagyok az életemben, megélem az életemet, ítéletek és elvárások nélkül.

Az életünket nagyrészt olyan tudatalatti programok irányítják, melyekről fogalmunk sincs addig, amíg nem kezdünk el foglalkozni velük. Azt, hogy egy adott helyzetre, körülményre, a másik ember viselkedésére hogyan reagálunk, a generációs és gyerekkori minták határozzák meg, melyek sejtszinten öröklődnek. Ahhoz, hogy megváltozzon az életünk észre kell vennünk az ismétlődő reakcióinkat és mást választani helyettük. Minden félelem, fájdalom, düh, harag stb. a múltbeli érzelmi sérülések következménye. Azonban, ha ezt tudatosítjuk, és a félelem helyett a szeretetet választjuk, akkor az életünkben elkezdenek megjelenni a csodák, az öröm, a boldogság és a könnyedség. Valamint ráébredsz arra, hogy bármit képes vagy megteremteni az életedben amire vágysz, és ha bátran teszel érte, akkor a megfelelő időben meg fog jelenni. A tudatosságra ébredés tulajdonképpen az Isteni Önmagunkra való emlékezés.

Szeretnéd, hogy a Te életedben is egyre több csoda jelenjen meg?

Ehhez szeretnék hozzájárulni, és hogy tudd, hogy a legnagyobb csoda Te magad vagy!

Ha tetszett a cikk és úgy érzed szeretnél személyes támogatást is, akkor szívesen látlak az egyéni alkalmakon. Szeretnél Te is csodás kalandokkal teli, boldog életet élni? Itt tudsz bejelentkezni. 

Bővebb információk a lehetőségekről: Egyéni alkalmak árai