
Sokat lehet hallani, olvasni, hogy az elengedés mennyire fontos. Azonban sok embernél az elengedéshez valaminek az elvesztése kapcsolódik, és éppen ezért tűnik olyan nehéznek. Ha az elengedésre gondolunk akkor egyből bekapcsol egy összehúzó, rossz érzés. De mi is az, amit érdemes elengedni: aggodalom, neheztelés, szenvedés, ragaszkodás, kétségek, félelem, fájdalom, düh, harag, bizalmatlanság, kishitűség, önbizalomhiány, értéktelenség érzése stb. Tehát mindazok az érzések, és helyzetek, melyek nem szolgálnak minket. És itt jön a csavar.
Mi lenne, ha inkább ezek helyett arra figyelnénk, amit szeretnénk. Ugyanis, ahol a figyelem ott az energia. Tehát ne arra figyeljünk, hogy mi az, amit el kell engedni, hanem azokra a pozitív érzésekre, megélésekre, melyeket szeretnénk behívni az életünkbe, melyekből szeretnénk még többet tapasztalni. Ilyenek az öröm, a könnyedség, hála, béke, nyugalom, szeretet, bőség, harmónia, egészség stb. Ugyanis, ha ezeket megengedjük magunknak, akkor a negatív érzések is elengedésre kerülnek. Hiszen lehetetlen egyszerre, egyidőben jól és rosszul is érezni magunkat.
Így lesz az elengedés nehéz érzése helyett könnyed megengedés.
Ahelyett, hogy arra figyelünk, hogy mit veszítünk, figyeljünk inkább az ajándékok befogadására. Így a tér nem beszűkül, hanem kitágul körülöttünk, és egyre több csoda, öröm, ajándék, lehetőség érkezik az életünkbe, tehát kinyílik, kitárul az életünk, mert teret engedünk a jó dolgoknak.
Az elengedés és a megengedés tulajdonképpen ugyanannak a két oldala, az egyik nincs a másik nélkül. Az élet természetes folyamata, amelyben vannak kihívások, azonban ebből a nézőpontból nézve mégis könnyebb és hatékonyabb. Ha nem tudod elengedni a régit, a megszokottat, akkor nem tud megérkezni az új. Ha haladni, fejlődni szeretnél, és egyre több jót tapasztalni az életben, akkor tudnod kell, hogy megérdemled. Te is, ugyanúgy, mint mindenki más is.
Tehát válaszd a többet, a jobbat, a szebbet, a boldogabbat, a teljesebbet stb. és engedd, hogy megérkezzen az az élet, amit szeretnél. Engedd meg, hogy az történjen, ami számodra a legjobb. Azt, hogy ez pontosan hogyan valósul meg bízd az Univerzumra, a Forrásra, az Istenre, arra a felsőbb tudatosságra, akiben Te hiszel. Ez nem mindig úgy jelenik meg, ahogy Te elképzelted, de bízz a folyamatban, végül rá fogsz jönni, hogy minden úgy történik, ahogy a legnagyobb ajándék tud megérkezni. Ebben segít ez a hanganyag.
Ha van olyan rész, ahol nagyon nagy ellenállást érzel a hanganyag többszöri meghallgatása után is, akkor azzal a témával érdemes külön is foglalkozni, ez azt jelzi, hogy a tudatalattidban van egy olyan program, ami már nem szolgál Téged és ezzel lekorlátozod saját magadat. Mi az, ami most lehetséges, ami eddig még sosem?
A hanganyag kb. 15-20 percet igényel Tőled, azért, hogy könnyedén be tudd illeszteni a napodba. Érdemes többször is újrahallgatni, mert mindig más élményt nyújt és mindig újabb szinteken hat.
Biztosíts magadnak csendes, nyugodt körülményeket. Párologtathatsz közben illóolajat, ami segíti a lecsendesedést. A lényeg, hogy éld át, érezd át. Az érzéseiddel fogod tudni megteremteni azt, hogy az legyen a valóságod, amit szeretnél.




