Kovács Emőke, E-mail: atudatossagcsodai@gmail.com, Tel.: +36704327120

E-mail

atudatossagcsodai@gmail.com

Telefonszám

06/70/432-7120

Cim

Budapest

Hogyan “varázsoltam” Safari-s hétvégi programot?

Tegnap délután egy nagyszerű programban volt részem, Szadán a Safari Parkban voltunk a barátaimmal. Miért írok most erről?

Az utóbbi időben elkezdtem azzal játszani, hogy “varázsolok”, vagyis tudatosan teremtem meg azokat a dolgokat, programokat, amiket szeretnék. Ezt a lehetőséget már hetekkel ezelőtt kinéztem, hogy szeretnék egyszer ide elmenni. Azonban nem terveztem meg, hogy pontosan mikor, kivel és hogyan, csak egyszerűen beleéltem magam, hogy milyen jó lesz majd, ha ott leszek.

A múlt héten az egyik barátnőm írt, hogy jó lenne találkozni 3-asban egy másik barátnőnkkel, akit már régen láttunk, mert pár hónapig külföldön volt. Egyébként az is érdekes, hogy pont ez a közös találkozó fogalmazódott meg bennem is pár nappal azelőtt, hogy ránk írt. Szóval működik a telepátia 🙂 Megbeszéltük a találkozó időpontját, és a másik barátnő felvetette a Safari-s program lehetőségét, ami mindenkinek tetszett. Igen ám, de mikor regisztrálni akartunk kiderült, hogy kb. 1 hónapra előre telt ház van, jóval előre kellett volna helyet foglalni. Szomorúan nyugtáztuk, hogy akkor ide mégsem tudunk menni, pedig mindenki szerette volna, és autó is lett volna, amivel menjünk.

Aztán egyszer csak nekem beugrott, hogy itt az újabb lehetőség a “varázslásra”, hogy valahogy mégis eljussunk a Safari Parkba. Először arra gondoltam, hogy telefonálok, hogy ha esetleg van visszamondás szóljanak, de a belső hangom azt súgta, hogy ekkora érdeklődés mellett biztosan nem fognak ilyennel foglalkozni, így ezt az ötletet elvetettem. Újra ránéztem a foglalásos táblázatra és láttam, hogy néhány későbbi időpontban megjelent 1-2 szabad hely. Így azt csináltam, hogy elképzeltem amint szombat délelőttre megjelenik egy hely és én gyorsan le tudom foglalni, írok a lányoknak és mindenki nagyon örülni fog. Teljesen átéltem, hogy ez fog történni. A táblázat meg volt nyitva folyamatosan, de egész délelőtt hiába nézegettem, semmi. Telt az idő és egyre inkább úgy tűnt, hogy ez most nem fog összejönni. Majd késő délután már úgy voltam vele, hogy jó ok, nem baj, végülis a lényeg, hogy találkozzunk, és lehet más programot is szervezni. Gondoltam bezárom az oldalt, nem nézegetem tovább. Erre mit látok, ott egy szabad hely szombaton 13 órára, amit le tudtam foglalni és így eljutottunk. Hívtam a lányokat, akik nem hittek a fülüknek, de nagyon boldogok voltak. 🙂 Így végül elmentünk, és tényleg nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk.

Szóval hogyan tudjuk megteremteni amit szeretnénk? Legyen egy vágyunk, célunk, amit el szeretnénk érni. Majd képzeljük el, érezzük át, hogy már megvan és aztán végül engedjük el, hagyjuk, hogy az Univerzum megadja nekünk. Azt gondolom, hogy ebből a három lépésből az utolsó az ami a legnehezebb a legtöbb embernek, nekem is. Itt az a lényeg, hogy megengedjük azt is hogy úgy lesz és elfogadjuk azt is ha nem. Hiszen csak játszunk 🙂 Tulajdonképpen az akarásunkat kell elengedni. Épp ezért fontos a könnyedség. Valamint némi rugalmasság is jól jön. Mi szombat délelőtt szerettünk volna menni, de 13 órára lett időpont. Viszont mint utólag kiderült így még jobb volt, mert előző este kicsit későre nyúlt a csajos beszélgetésünk, így azt szombat délelőtt ki tudtuk pihenni és aztán kényelmesen mentünk a Safari-s programra.

Biztosan Te is “varázsoltál” már hasonlóan magadnak, csak esetleg nem tudatosítottad, azt gondoltad, hogy véletlen volt, vagy hogy szerencséd volt. Azért írtam le ezt a rövid kis történetet, hogy tudd bármit képes vagy ehhez hasonlóan tudatosan megteremteni az Életedben. Bármit, ami a Te saját vágyad. Inspirálni szeretnélek arra, hogy próbáld ki Te is, játssz 🙂 Érdemes először kisebb dolgokkal kezdeni, és amikor már van sikerélményed, akkor egyre nagyobbakat is fogsz tudni teremteni, hiszen látod, tapasztalod, hogy tényleg működik, Neked is 😉

Ha tetszett a cikk és úgy érzed szeretnél személyes támogatást is, akkor szívesen látlak az egyéni alkalmakon. Szeretnél Te is csodás kalandokkal teli, boldog életet élni? Itt tudsz bejelentkezni. 

Bővebb információk a lehetőségekről: Egyéni alkalmak árai